Magyar Nemzeti Mentődrónpilóták Egyesülete

EGYESÜLETRŐL

Az egyesület terve már régóta megfogalmazódott Máthé Gergő fejében, aki régebben egy mentést segítő szervezet tagja volt, majd dróntechnológiával foglalkozó céget alapított, földméréssel, mezőgazdasági területméréssel foglalkozik. (Írta a FEOL)
Gergő volt, aki először hozta be Magyarországra a vízálló drónokat, ezekkel akár a vízből is el lehet indulni, képesek megfordulni a vízben, valamint a kamerájuk is vízálló. Ez nagyon sok ötletet adott, tekintettel arra, hogy a Velencei-tó környékén zajló kutatás-mentési feladatok során vízálló dróntechnológiával kell dolgoznunk. (írta Pál Károly)

2018. november 26-án hétfőn volt a hivatalos megalakuló ülése az egyesületnek, a Magyar Nemzeti Mentődrónpilóták Egyesülete nevet kapta. Ez egy teljesen önkéntes egyesület, civil felajánlásokból és tagsági díjakból tudjuk fenntartani. Döntés született arról, hogy egységes felszerelést és képzést biztosítunk minden pilótának, aki belép és veszi a fáradságot, hogy el is jön ezekre a képzésekre.

Mindenki a saját régiójában igyekszik megszólítani azokat a pilótákat, akiket érdekelhet ez, akik tudnak időt, energiát áldozni arra, hogy segítsenek. Ezzel párhuzamosan mindenféle szakszolgálatot megkeresünk, rendőrséget, katasztrófavédelmet, mentőszolgálatot, mindenkit, aki ilyen kutatás-mentési feladatokban érdekelt lehet.


Függően attól, hogy hány pilóta jelentkezik, és hogyan tudjuk ezt a munkát megszervezni, remélhetőleg hamarosan már tudunk biztosítani egy szolgálati ügyeletet. A jelenlegi koncepció szerint az értesítési lánc alapján fogjuk hívni az adott drónpilótát, aki riasztható a szakszolgálat kérésére.

Az ilyen kutatás-mentési feladatoknál nem kell többet csinálni, mint amit hobbiból; repülni kell a géppel. A mögötte lévő hardver és szoftver az, ami dolgozni fog. Erre saját fejlesztése van az egyesület elnökének, ami fotón vagy videón anomáliákat keres.

 

A kutatás-mentési technológia alapja az, hogy a drón elrepül és körbenéz egy bizonyos területet, visszatérve vagy még repülés közben megpróbálják felderíteni azokat a területeket, pontokat, ahol például az eltűnt személy lehet. Visszarepül a pilóta, akkumulátort cserél, leellenőrzik a pontokat a hatóságok, ha sikertelen a keresés, folytatjuk tovább.

Minden esetben a kirendelt hatósági vezető utasítását fogja követni a pilóta. Nem lehet csak úgy repkedni, például egy székesfehérvári szemétteleptűznél az oltást vezető parancsnok fogja mondani, hogy mely területeket nézze meg, vagy kísérje be a tűzoltót.

Ezek nem komplex feladatok, aki hobbi szinten 4-5 órákat repül egy héten, simán meg tudja ugrani. Ami igazán újdonság ebben, az maga a dróntechnológia alkalmazása szervezett körülmények között, hiszen például az Egyesült Államokban némely rendőrjárőrt saját drónnal szerelnek fel. Ez Európában, elsősorban Magyarországon ilyen szervezett formában teljesen új.

 

Használható eltűnt személyeknél, árvizeknél, beállt útszakaszon, mínusz húsz fokban akár dropboxot is el tudunk juttatni, vagy elzárt településre limitált súlykorláttal akár életmentő gyógyszert is szállíthatunk.

Abban az esetben, ha az élet védelmével kapcsolatos feladatot látunk el, az éppen műveletben lévő szakhatóság kijelölhet nekünk légteret, amiben dolgozhatunk, amit foglalás nélkül, egyszerű értesítéssel le tud számunkra zárni. Feltételezhetően balesetekhez, tűzesetekhez fogunk vonulni, ezért fontosnak tartjuk, hogy a régióban a hozzánk jelentkező pilótákkal együtt megkeressük a légi forgalmi irányítást, a mentős és rendőrségi helikopteres állományt, hiszen ez egy teljesen új kezdeményezés, új technológia. Nagy valószínűséggel sem mentő-, sem rendőrségi helikopter nem találkozott még mentési feladat közben olyan légtérrel, ami terhelt valamilyen drónforgalom miatt.

 

Minden pilótánál, aki ügyeletben van, lesz egy medi-pakk, egy egészségügyi csomag, amivel sürgős esetekben az elsősegélynyújtás szintjéig el tudja látni a sérültet, ha ő ér oda elsőnek, bár praktikusan a drónpilóta a keresőcsoport végén lesz. Lesz nálunk hőtükörfólia, amivel egy kihűlt ember hőmérsékletét stabilan lehet tartani, alapvető felszerelések, de valamivel komolyabb, mint egy autóban található elsősegélynyújtó doboz tartalma. Elsősorban nem az a célunk, hogy egészségügyi feladatot lássunk el, mi ezzel a technológiával a hatóságok munkáját fogjuk segíteni.

 

Ez egy gyorsreagálású rendszer, amely az egész ország területén működik, minél több drónpilóta van az MNME rendszerében, annál biztosabba a kutatás sikeres találati aránya.

 

Az országban lévő drónpilóták egyre nagyobb számban jelentkeznek az egyesületbe, egyre többen jönnek rá, hogy egy nagyon jó csapatot választottak.

 

Az alapítók között van, mentős, rendvédelmi szervezeti tag, IT szakember, katona, oktatásban jártas szakember, nagy tapasztalatú RC modellező drónpilóta, stb.

 

 

Információ kérése